Sikeres vagy, mégis szorongsz, nyomaszt a jövő? Úgy tűnik megvan mindened, és boldognak kellene lenned? Magadba zárod a fájdalmad, és még a közeledben lévők sem tudják, hogy valójában rosszul vagy?
Ennek az az oka, hogy amíg a traumáid nincsenek feloldva, ismétlik önmagukat – szerencsére, amikor ezek gyógyulnak, az életed is gyógyul, és ismét részévé válik az öröm és a bőség. De tudd – maguktól ezek sem oldódnak fel, sőt, idővel egyre rosszabbodnak.
Megvan a megoldás neked is, hogy véget érjen ez a lázálom – nincs mire várnod.
„Gergővel egy évvel ezelőtt találkoztam, egy eléggé általános férfi dilemmával kerestem meg. Életközepi válság, szakmai elakadás, karrier újratervezés volt nálam akkor napirenden. Mint hamar kiderült, komplexebb volt a probléma és Gergő holisztikus látásmódjával, érzékeny, de határozott megközelítésével és több évtizedes tapasztalatával hamar feltárta a probléma valós eredetét. Intenzív közös munkával rövid idő alatt látványos eredményeket értünk el. Jó volt újra megélni feledésbe merült régi férfi energiákat és újra fogalmazni egyetemes életcélokat. Nem csak szakmailag, hanem férjként és apaként is határozott fejlődést éltem meg a közös munka által.”
Árpád, 54A kliens testvére nézte, ahogy beszélek vele egy kora gyerekkori traumájáról - erről így ír: „Kérte, hogy maradjak mellette, míg beszéltek. Messze ültem tőle, ő nekem háttal a tolószékben, egy terebélyes fa árnyékában. Láttam, ahogy a beszélgetés első pillanataiban már potyogtak a könnyei. Éreztem a mélységet. A benne zajló oldódást. Nem mondott semmit. Kérte, hogy vigyem vissza. Csendben váltunk el. Szeretetben. Megkönnyebbülést láttam rajta. Ez most a kegyelem állapota. Csodálatos ember vagy Gergő. A helyeden vagy ebben, ez nem is kérdés számomra. Azt tudom elképzelni, hogy rengeteg embert fogsz gyógyítani és emelni. Ez a te utad. Szívből kívánok ehhez minden támogatást, amit csak megkaphatsz. Köszönöm”
Tímea, 46„A vezetői lét és a tulajdonosi felelősség nagyon magányos feladat, tele rengeteg kérdéssel és dilemmával. Gergely ezen az úton szegődött társamul, mindezt nagyon határozott és gyakorlatias módon tette, nem sértve az egómat, ugyanakkor folyamatosan tükröt állítva fejlesztette az önértékelésemet és magabiztosságomat. Jelenlegi üzleti sikereim elérésében nagy segítségemre volt az együttműködésünk.”
Árpád, 55„A Kardos, aki kimozdított a komfortzónámból. Magánéleti probléma, pörögsz rajta, megpróbálos megoldani magad, fáj, nem megy. Kell egy értő ember, aki más szemszögből látja azt, hogy mi is a bajod. Hát, a Kardos ilyen. Kilök a holtpontról, hogy Te is lásd más szemszögből mi a baj, lásd a kiutat, ami nem feltétlenül oldja meg a problémád, de a hozzállásodon biztosan változtat. Másképp látod, gyorsan vagy lassan feldolgozod és mész tovább. Tovább, hogy ne túlélj, hanem átélj. A Kardos ebben segít.”
Bori, 47„Az önismeret útja napjainkban elengedhetetlen, hiszen a női- és a férfi szerepek kérdésessé váltak. Ritka az olyan szakember, aki nem csak az elmével, de a lélekkel is foglalkozik, főleg férfiként. Gergő kiemelkedően magas intuíciókkal rendelkezik, így bármilyen problémával is fordulsz hozzá, garantált, hogy ítélkezés nélkül, végtelen türelemmel hallgat végig, és akár azonnal megoldást nyújt számodra. Ha megengeded magadnak ezt a lehetőséget, a pozitív változások pillanatok alatt megérkeznek az életedbe.”
Kata, 36
Rólam
Kardos Gergely vagyok, egy utazó, akinek a sorsa nem hagyott más utat, mint mélybe menni. 20 évembe telt, mire találkoztam önmagammal. Hálás vagyok, hogy egyáltalán sikerült. Mert poklunkra kell mennünk mindannyiunknak, egyenként. Ott találod meg a …
„Pár hónapja dolgozunk együtt – korábban is kerestem már segítséget, de valahogy mindig elakadtam.. Senki nem tudja, hogy megváltozott a világom, hiszen felkelek, dolgozom, napi rutin, stb.. De nem túlélem, hanem megélem ezeket a napokat. Érzem az illatokat, észreveszem a színeket, végre elkezdtem élni. Hosszú még az út, de végre, Gergely segítségével a saját utamon járok!”
Eszter, 42